ÚJ NÉVEN, VÁLTOZATLAN CÉLOKÉRT DOLGOZUNK

Sajnálattal tájékoztatjuk mindazokat, akik eddigi munkánkat nyomon követték, hogy a jövőben "Almádiért Közösen" helyett "Városunkért Közösen" néven folytatjuk tevékenységünket.
A névváltoztatás oka, hogy Polgármester úr a város képviseletében eljárva nem járult hozzá, hogy egyesületünk nevében szerepeljen az "Almádi" szó.

A döntést értetlenül és szomorúan fogadtuk, hiszen egyesületünk célja, hogy Almádi közéletét segítsünk élénkíteni, összehozzuk egymással az almádi embereket, párbeszédet indítsunk a város jelenéről és jövőjéről, élményekkel teli eseményeket szervezzünk. Bő hónapja léptünk a nyilvánosság elé, első rendezvényünk egy társasjáték délután volt, amire a hozzánk ellátogató családok apraja nagyja jó szívvel gondol vissza. Több hasonló rendezvény és számos más elképzelés, terv van még a tarsolyunkban. Több formában, egy közös céllal. Ez a cél pedig, hogy jobbá, eredményesebbé, örömtelibbé tegyük városunk közösségi életét.

Ezt a célt tökéletesen tükrözte az "Almádiért Közösen" név, ezért szerettük és nehéz szívvel engedjük el. Most azonban mindennél fontosabb, hogy azt a tevékenységet folytathassuk, ami miatt megalakultunk, amit elterveztünk, és amin el is kezdtünk dolgozni. Ha más néven, hát más néven.Egyesületünk bejegyzését, immár "Városunkért Közösen Egyesület" néven ismét elindítottuk a Cégbíróságon. Honlapunkat és FB oldalunkat is hamarosan átalakítjuk a változásnak megfelelően.Jelmondatunk: ALMÁDIAK ALMÁDIÉRT. Ennek szellemében dolgozunk tovább.

Balatonalmádi, 2019.02.11.

Kovács Mihály elnök
Tóth Nóra elnökségi tag
Baán Barnabás elnökségi tag