Nem várt látogatók


Segítség, vaddisznó van a kertemben!

Valószínűleg többen találkoztunk már össze vaddisznóval, vagy ott jártuk nyomával a város külső, erdővel határolt területein. De nem csak a vaddisznók látogatnak meg bennünket, hanem a rókák, nyestek és egyéb erdei állatok is. Veszprém felől jőve az egyenes szakasz tetején van egy átjáró, ahol az őzek és vadmalacok gyakran szelik át az utat, ami sajnos időnként az életükbe kerül. Az őket elgázoló autókban szintén hatalmas kár keletkezhet, egy őz vagy vaddisznó elütése totálkárosra törheti a kocsit. Vagy ami még rosszabb, az autó utasai is komolyan megsérülhetnek.


Előzmények

Egyesületünk fogadóóráján felkeresett bennünket Mónus Gyula és felesége. Elmondták, hogy az Öreghegyen évek óta probléma, hogy a vaddisznók bejönnek a kertekbe, széttúrják a talajt és a növényzetet, rongálják a kerítéseket. Vadállatokról lévén szó, félelmet is keltenek az emberekben - nem alaptalanul.

A lakók képviseletében Mónus Gyula 2017 májusában fordult először az önkormányzathoz segítségért, miután sorra "lepattant" minden illetékesnek hitt hatóságról. Ekkor össze is hívtak egy helyszíni bejárást, amin mind az önkormányzat, mind az illetékes hatóságok (rendőrség, katasztrófavédelem, vadásztársaság) képviselői jelen voltak. Ezen a szemlén meg is határozták, hogy kinek mi a feladata a probléma megoldása érdekében. Sajnos azon kívül, hogy a vadászati hatóság által jóváhagyott kilövési keretszám duplájára nőtt, más intézkedésnek nem látjuk nyomát. Ráadásul a kilövésekkel is csak gyéríteni tudták a vadállományt, de a problémát nem sikerült megoldani. A vaddisznók továbbra is nagy számban jönnek lakott területre.


Második próbálkozás

Pontosan két év elteltével - mivel a helyzet rosszabbodott - Mónus Gyula ismét polgármester úrhoz fordult segítségért. Ismételten összehívtak egy megbeszélést 2019. júniusában, ahol újra kiosztották a feladatokat az illetékesek között.

A vadászok elmondása szerint az egyetlen megoldás, ha beetetéssel megpróbálják az állatokat visszaszoktatni az erdőbe, ahol egy hajtás során ősszel ki tudják majd lőni őket. Ehhez szükség van az önkormányzat felhatalmazására, valamint arra, hogy a rendőrség lezárja a területet. Tudom, állatszerető embernek szörnyű ebbe belegondolni, de nemigen van más megoldás, ha nem szeretnénk vaddisznókkal megosztani a kertünket, életünket.

Erdészek nyomkövetéses vizsgálatokkal azt tapasztalták, hogy ezek az "urbanizált" vadak akkor is visszajönnek a lakott területre, ha az erdőben találnak elegendő élelmet. Egyszerűen megszokták és saját életterüknek tekintik ezeket a területeket is.


Az akcióhoz az is szükséges, hogy a lakosság ne etesse az állatokat, illetve szüntesse meg azokat az állapotokat (zsákos szemétkihelyezés, elhanyagolt területek, bozótosok), amik miatt a vadállatok szívesen tartózkodnak a lakóterületeken. Ennek elősegítésére, illetve ha kell, kikényszerítésére egyedül az önkormányzatnak vannak eszközei. Ezért a megbeszélésen a polgármesteri hivatal is kapott feladatot.


Kommunikációs vonalszakadás

Miután a felek megállapodtak, amiről jegyzőkönyv is készült, valahogy megint megállt a folyamat. Surányi Péter tájegységi fővadász és Mónus Gyula elkészítettek egy lakossági tájékoztatót, amit korábban vállaltak. A művelet további előkészítéséhez, szervezéséhez azonban szükség volt polgármester úr írásos felhatalmazására is, amit hiába vártak. Enélkül viszont nem tudtak tovább lépni. hiszen a város területén, lakott övezetben csak az önkormányzat engedélyével lehet ilyen akciót végrehajtani. Egyesületünk megkérdezte polgármester úr álláspontját is az ügyről, aki egyből Mónus úrhoz irányított volna bennünket, mivel ő a lakosság és önkormányzat közötti koordinátor. A kör ezzel bezárult. Teljesen világossá vált, hogy minden szereplő a legnagyobb jóindulattal úgy gondolja, hogy a másiknál pattog a labda. Polgármester úr elismerte, hogy nem adott ki írásos felhatalmazást, és megígérte, hogy szabadságáról visszatérve ismét kézbe veszi az ügyet. Így reméljük, minden akadály elhárul, és a szakemberek összehangolt akcióval meg tudják szabadítani a lakosokat a vaddisznók okozta félelemtől és fizikai kártól.

Nagyon örülünk, hogy segíteni tudtunk összekötözni az elszakadt kommunikációs szálat a felek között, és ezzel újra "pályára állítani" az ügyet. Bár minden problémát ilyen könnyű lenne megoldani!

Nekünk, lakosoknak is van dolgunk

Egyesületünk abban is segít, hogy a szakemberek által összeállított lakossági tájékoztatót magazinunkkal együtt eljuttatja minden almádi háztartásba. A tájékoztató nagyon érthetően és részletesen tartalmaz minden tudnivalót a vaddisznókkal kapcsolatban. Érdemes elolvasni. Csak a legfontosabb gondolatokat emelném ki, arról, hogy nekünk mi a dolgunk.

  • Gondozzuk kertjeinket, telkeinket, hogy az elvadult bozót ne nyújtson búvóhelyet a vadállatok számára.
  • Zárt edényzetben tároljuk a szemetet, ne hagyunk ételt, ételmaradékot, hullott gyümölcsöt szabadon, ne etessük a vadállatokat.
  • Megerősített kerítéssel távol tudjuk tartani a vaddisznókat a kertünktől. A kutyánk is hasznos segítőtárs lehet ebben.
  • Ha vaddisznóval találkozunk, csapjunk zajt, amitől valószínűleg elmenekül. Ne sétáltassuk kutyánkat póráz nélkül.
Tóth Nóra

A "vaddisznó ügy" kapcsán


SZEMÉLYES GONDOLATOK A "KATYVASZRÓL"


Nagymamám még elvágta a csirke nyakát. Gyerekkori emlékeim közé tartozik, ahogy távolról kukucskálva néztem, egyszerre elborzadva és kíváncsian. Emlékszem a forrázott toll szagára, ahogy a téli hajnalokon távolról jövő, kétségbeesett malacvisításra is.

Anyukám fiatal korában valószínűleg képes lett volna elvágni a csirke nyakát, hiszen ezt tanulta otthon. De neki már nem volt erre szüksége. Meg tudta venni a boltban.
Ha nekem kellene megölnöm egy állatot, hogy megegyem, valószínűleg vegetáriánus lennék. Én biztosan képtelen lennék elvágni a csirke nyakát, hiszen még attól is viszolygok, hogy agyon csapjak egy legyet. Én vagyok az a "nemnormális", aki kimenti az egeret a macska szájából és elengedi a kertben.

Bár volt egy időszak az életemben, amikor vegetáriánus voltam, mégis visszatértem a húsevésre. Vagyis elfogadom, hogy más emberek állatokat tenyésszenek és megöljék őket, azért hogy én megehessem a húsukat.

Megdöbbenve láttam néhány "celebes" főző-műsorban, hogy manapság sok fiatal - bár eszik húst - nem hajlandó nyers húshoz hozzányúlni. Némelyiknél nem az a kérdés vetődött fel, hogy szokott-e főzni - nyilvánvalóan nem - , hanem, hogy szokott-e enni. Mivel volt, aki nem ismerte fel még a vöröshagymát vagy a sárgarépát sem. Felnőtt egy (több?) generáció, akiknek semmi kapcsolatuk nem alakult ki a természettel, az élettel, az étellel. Nem csak nálunk, ez nemzetközi jelenség.kapcsolatosan.

Nem szeretem a vadászatot, soha nem is szerettem. Soha nem tudtam elképzelni, hogyan képes valaki lelőni azt a szép szemű őzikét. Van az ismerőseim között néhány vadász, akik érdekes módon mind nagyon kedves, barátságos emberek. Soha egyik sem volt képes egyenes választ adni erre a fenti kérdésre. Általában jött valami olyasmi, hogy milyen szép az erdő, meg szabályozni kell a vadállományt, vagy hasonlók.

A vadászat az emberré válásunk része. Bár ma meglennénk vadhús nélkül - hiszen vannak tenyésztett állataink - a vadászösztön működik az emberben, és még bizonyára sokáig nem is fog kihunyni.

Abban is lehet igazság, hogy miután az ember annyira beleavatkozott a természet rendjébe, hogy mostanra már, ha akarná se hagyhatná magára külső szabályozás nélkül. Amibe az erdő állatainak téli etetése, dagonyák kialakítása, biztonságuk óvása vadkerítéssel legalább annyira beletartozik, mint az állományok gyérítése. Magyarul, a vadászat maga.

Mindezeket azért írom, mert a téma kapcsán egészen biztosan elő fog jönni a két végletes vélemény:

Az egyik, hogy minden vadász szemét gyilkos, a másik csoport pedig poénkodni fog szegény kilövendő vaddisznók halálán, ecsetleve, hogy milyen finom pörkölt lesz belőlük.
A kettő között vannak azok az emberek, akik -bár nincs jó érzésük- , belátják, hogy nincs más megoldás, mint gyéríteni a vaddisznók számát, és ehhez szükség van a vadászokra
.

Messze vezetne és ezer felé ágazhatna még ez a gondolat, arról a "katyvaszról", ami kialakult bennünk, emberekben a bennünket körülvevő állatvilággal, a természettel, az élet körforgásával kapcsolatosan.

Ennek a cikknek nem is témája, hogy ilyen részletekbe menjünk.

Egy utolsó kérdés csupán: a szép szemű őzike, akit a vadász golyója terít le, vagy a szép szemű borjú, akit mesterséges körülmények között leélt rövidke élete végén a vágóhídra visznek közül melyiknek irigylésre méltóbb az élete?

Tóth Nóra