Lázárné Szecsődi Andrea

Siófokon születtem 1975-ben, férjemmel 2009 óta állandó lakosként Balatonalmádiban élünk három gyermekünkkel.

Budapesten érettségiztem 1993-ban, majd 1998-ban gépészmérnöki, majd 2003-ban építőmérnöki diplomát szereztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1998-ban kezdtem dolgozni mérnökgyakornokként, és 2003-ban kaptam statikus mérnöki engedélyt a Magyar Mérnöki Kamarától. Azóta statikus mérnökként dolgozom, 2005 óta önállóan, saját vállalkozásomban. 2018-ban építési igazságügyi szakértő szakmérnöki diplomát szereztem.

Ha képviselőként dolgozhatnék, elsősorban a városi beruházások képviselő-testületre háruló feladataival foglalkoznék, emellett fontosnak tartom, hogy a lakosság nagyobb mértékben láthasson bele a városvezetés munkájába. A legsürgetőbb problémának a városban az ivóvíz vezetékek rendszerének szolgáltató általi elhanyagoltságát tartom, amin mielőbb változtatni szükséges. Továbbá úgy látom a városháza útépítésre és csapadékvíz elvezetésre irányuló pályázatait növelni, sürgetni lenne szükséges. Szeretném ha a szomszédos településektől való infrastrukturális és egyéb elmaradottságunkat mielőbb le tudnánk dolgozni.